Hogyan működik szerintem a homeopátia


"A homeopátia ma is követett, több mint 200 éve létező, sok támadást megélt, esetenként félreértett, de sokak által mégis kedvelt és elismert orvosi irányzat, amelynek alapítása Samuel Hahnemann nevéhez fűződik. Legfőbb alapelve az úgynevezett hasonlósági törvény, amelynek értelmében a hasonlók hasonlókkal gyógyíttatnak (similia similibus curantur)." (http://www.hoxa.hu/)

Gyógyhatását azzal szokták magyarázni, hogy a nagyobb mennyiségben mérgező szerek, kisebb mennyiségben bejuttatva aktiválják a szervezet gyógyító erőit. Ha egy gyomorgörcsöktől szenvedő embernek olyan anyagot juttatnak a szervezetébe pici mennyiségben, amely nagyobb mennyiségben ugyanolyan gyomorgörcsöket okozna, akkor elmúlnak ezek a panaszai.

Ezzel a szemlélettel azonban van egy kis gond. Egyrészt a materialisták felfogásával ütközik, másrész Dr.Hamer elméletével is disszonanciában van.

A materialista szemléletű orvosok azért mosolyognak a "homeopátia mesén" mert tudják, hogy a magasabb hatványú homeopátiás szerek egyáltalán nem tartalmaznak egy molekulányit sem a kiinduló "őstinktúrából", azaz abból az anyagból, amelyből készültek!
Ismerve a szerek készítési módját könnyű kiszámolni, a sok hatványozás alkalmával mennyire hígul fel az anyag. A D hatványozású szereket 10-szeresre hígítják, rázogatják, aztán újra 10-szeresre hígítják majd rázogatják. Ezt annyiszor teszik meg, ahányas potenciálú szert akarnak készíteni. A D20-assal pl. 20-szor játsszák el. Matematikailag kiszámolható, hogy kb. a D8-as az utolsó, amiben esetleg előfordulhat még néhány molekula a kiinduló anyagból! Gondoljuk meg, hogy a D20-as szer az alacsonyabb hatványozásúakhoz tartozik. Léteznek LM potenciálok is, ami 50000-szeres hígítást jelent minden rázogatás előtt! Vagyis, az alkalmazott homeopátiás szerek többségében egyáltalán nincs jelen a hatóanyag!

Idézet a www.termeszetvilaga.hu/ egyik cikkéből:
"Hasonlóan kétségeket ébresztő tudományos munka volt az intelligens víz esete. Jacques Benveniste neves francia immunológus a múlt század nyolcvanas éveinek végén úgy találta, hogy a homeopátiás hígítások, melyekben már a hatóanyag egyetlen molekulája sem lehet jelen, befolyásolni tudják az immunsejteket, azaz a hatóanyaggal egyszer már találkozott víz emlékezett és reprodukálta a hatást. A munkát - a bírálók közötti hosszas viták után - elfogadta a vezető tudományos folyóirat, a Nature, és a megfigyelés nagy médiavisszhangot is kiváltott. Voltak olyan munkacsoportok, amelyek meg tudták ismételni az eredményeket, de a többségnek ez nem sikerült. A legnagyobb csapást Benveniste-re az mérte, hogy a Nature főszerkesztőjének, a nagy tekintélyű John Maddoxnak és az áltudományok közismert lebuktatójának, James Randinak jelenlétében saját maga sem tudta megismételni az eredményeket. Ezzel a megfigyelés véglegesen átkerült a csalások kategóriájába és Benveniste 1991-ben elnyerte a nevetségességi (Ig) Nobel-díjat a kémia területén."

Ezzel sok tudós örökre leírta a homeopátiát, mint hatásos gyógymódot, és az alaptalan babonák közé sorolta. Általában azt is, hogy a víz, képes lenne információ befogadására.
Ez utóbbi megállapítás egyértelműen elhamarkodott. Nem csak azért állítom ezt, mert az Agykontroll Ultra tanfolyamon tanítják a víz programozását, és hatását olyan fotókkal illusztrálják, amelyeken lényeges méretbeli különbséget mutató növények láthatók, melyek közül a nagyobbakat programozott vízzel öntözték, társaikat pedig programozatlannal.
Még egyértelműbb bizonyítékot jelentenek Masaru Emoto professzor kísérletei (Water Picture Book.pdf) A kristályok nem hazudnak, és nem képzelődnek!

Arra vonatkozóan nem tudok bizonyítékot mutatni, hogy a potenciálással kezelt víznek van-e egyértelműen kimutatható hatása a sejtekre. Ez már szerintem olyan területe a tudománynak, amelyben a kísérlet eredményét befolyásolja a kísérletező elvárása is a végeredménnyel kapcsolatban. Így az is megeshet, hogy szegény professzor azért vált nevetség tárgyává, mert a szkeptikus jelenlévők kételkedése kihatott az elvégzett kísérletekre. A következőkben leírtakból azonban kiderül, hogy a gyógyító hatáshoz nincs szüksége a homeopátiás szernek arra, hogy bármilyen hatást gyakoroljon a sejtekre.

Az Új Germán Medicinával azért látom disszonánsnak ezt az elméletet, mert egy csomó olyan "betegséget" is gyógyítanak homeopátiás szerekkel, amik nem azért alakultak ki, mert a szervezet védekező képessége leromlott. Dr.Hamer szerint a betegségek, az agy által vezérelt szándékolt folyamatok, a fertőzésekkel, fájdalmakkal együtt! Akkor miért kellene "segíteni" a szervezetet a betegség ellenében, ha a betegség a szervezet által áhított folyamat? Ha tényleg csak a fent említett módon hatnának ezek a készítmények, egy sor olyan betegség esetén hatástalanoknak kellene lenniük, amiknél nem azok.

Sokat törtem a fejem, és rájöttem, mi lehet a homeopátia igazi hatásmechanizmusa. Nem állítom, hogy kivétel nélkül mindig ez a helyzet. A szervezet és az élet eléggé bonyolult ahhoz, hogy több féle hatást is feltételezzünk, de úgy gondolom, az esetek többségében erről van szó.

Szintézisbe akartam hozni a homeopátiáról szerzett tudásomat az Új Germán Medicínával, és Adamus St.Germain tanításaival, amiket szintén hitelesnek tartok.
Adamus azt állítja, hogy a betegség egy tudatban történő információ torzulás eredménye. Ez az információ a keletkezési helyétől indulva "kézről-kézre adódik" egy láncon lefelé, miközben minden szinten úgy értelmezi a soros továbbadó, hogy szerinte értelmes legyen. A lánc végén van a megbetegedő szerv.

Először Adamus állítását hozzuk szintézisbe Dr.Hamer elméletével:

Az ember egy összetett, többsíkú tudattal rendelkező lény. A tudatrétegek között van egy pont, ami alatt a testi tudatosság foglal helyet, ez az agy felségterülete. Az efölötti rétegek között van olyan, amit átlátunk, és vannak olyanok, amikre nincs rálátásunk, de komoly hatással vannak megéléseinkre, reakcióinkra.
A külvilág hatásainak ki vagyunk téve, és ezek kibillenthetnek testi-lelki egyensúlyunkból. A kiegyensúlyozás, lényünk több szintjén indul el, de ezek a szintek nem kommunikálnak egymással kellő képen.

Talán mindenki látott már (többnyire filmen) légvédelmi bázist. Régebben ez 2 szomszédos helyiségből állt, egy üvegfallal elválasztva. Az egyikben a légteret figyelő katonák voltak, akik beazonosítottak és követtek egy lokátor ernyőn minden repülő objektumot. Adataikat folyamatosan felírták zsírkrétával az üvegfalon lévő térképre, tükörírással. Egyikük hangosan kiabálta a számokat, másikuk írt. A szomszédos teremben az operatív tisztek ültek, akik leolvasták az adatokat, kiértékelték, és megtették a szükséges intézkedéseket, ha jónak látták.

Az emberre vetítve, ez az üvegfal az a felület, amelyen keresztül a test irányítója szerzi az információkat az ember "kiegyensúlyozottsági állapotáról", azaz arról, fenyegeti-e valamilyen veszély. Az operatív tiszteknek pontosan kidolgozott cselekvési mintáik vannak, az összes vészhelyzetre, ahogyan az agynak is rendelkezésére állnak az evolúció során kifinomított "vészforgatókönyvek".
Vészhelyzet észlelésekor az operatív tisztek mozgósítják a megfelelő alakulatokat. (Az agy beindítja a vészreakciókat a megfelelő szervekben.)

A katonák, akik az üvegfalra írnak, kb. megfelelnek annak a szintnek, aminek tudatában vagyunk, amit átlátunk. A katonák által kapott információk viszont olyan "rétegeken" keresztül érkeznek, amikre nincs igazán rálátásunk. Nem érzékeljük a lokátor állapotát, és nem vagyunk teljesen tisztában az antennáról érkező jel feldolgozását végző áramkörökkel sem. Valamint nem látjuk teljes valójában azt az objektumot sem, amit a radar érzékel. Amit látunk, az egy olyan kép, amit a lokátor-antenna vételi jeléből alakítottak ki a feldolgozó áramkörök. (Egy emberrel találkozva pl. mi sem a teljes embert érzékeljük, csak néhány felületes információt kapunk róla az érzékszerveinken keresztül, amit saját képzeletünkkel egészítünk ki, pletykák és tapasztalataink szerint.)

A fenti hasonlattal a tudatosság rétegződését szerettem volna megvilágítani és azt, hogy a testet vezérlő agy, nem a valós helyzetre reagál, csak arra, amit az üvegfalon lát. Az emberi lény esetében erre az üvegfalra egy olyan információ kerül fel, ami leginkább a helyzet általunk való "megélésének" egyfajta leképezése. Az agy leolvassa és intézkedik. Arról nem kap információt, vajon az adott megélés oka ténylegesen a testet érintő veszély, szimbolikusan asszociálódik csupán egyes testi funkciókhoz vagy nem is valós, csupán képzelt esemény.
Merthogy addig, amíg az evolúció korábbi szakaszaiban, meglehetősen egyszerű volt a "lokátor" jelének az útja a "katonákig", addig az embernél már számos feldolgozó egységen halad át, amik változtatnak rajta valamit.

Például, vegyünk egy olyan esetet, melyben az illető azzal szembesül, hogy a főnöke durva stílusban felmond neki, közben esetleg sértéseket is vág a fejéhez.
A beosztott lokátor-antennája előtt egyszerre jelenik meg millió információ, egyrészt a főnökkel kapcsolatban (szavai, képe, metakommunikációs információk a szándékáról és hangulatáról, ezen kívül millió részlet az öltözetével és környezetével kapcsolatban, a szoba hőmérsékletétől az ablakon túli panorámáig). A "berendezés" (mint a rádióvevők általában) azzal kezdi, hogy a beérkező jelből kiszűri a lényeges információkat, és csak azokat engedi tovább a következő modulhoz. Mire ez az információ a "leolvasó katonák elé" kerül, hozzákeverednek még korábbi sérelmekből eredő indulatok (gyermekkori leértékelések miatti komplexusok), a főnök személyével kapcsolatos korábbi tapasztalatok, félelmek a jövőt illetően, stb. A beosztott azt éli meg, hogy elfogadhatatlan számára a főnök stílusa, igazságtalannak érzi a vádakat, és nem tudja feldolgozni magában a történteket, nem képes azokat "megemészteni".

Az író "katona" felírja az üvegfalra az eredményt, és az operatív tisztek árgus szemekkel figyelik: mi a franc akar ez lenni?! Próbálják értelmezni az információt, és egyikük azt mondja: "nekem úgy tűnik, egy nehezen emészthető falat került a gyomorba. Semmilyen más módon nincs értelme az adatoknak. Az utóbbi néhány ezer évben egyre nehezebb értelmezni a kapott adatokat. Szólni kellene a tervező mérnöknek, nézze már meg ezt a berendezést. Itt, mindenesetre egy emésztetlen falatról lehet szó, tehát azonnal fokozzuk a gyomorsavtermelést, ha nem elegendő, akkor növeljük a savtermelő-képességet rákos daganattal, amíg meg nem emésztődik."

Nos, az információtorzulást valahogy így képzelem el.
Más esetben pl. a fogak romlása indul meg akkor, ha az operatív tiszt azt olvassa le az üvegfalról, hogy "nem haraphat bele" valakibe. Azonnal intézkedik, hogy gyengítsék a fogzománcot. Holott a kiinduló szituációban, pl. az illetőt dühítő módon korlátozza valaki szabadságában, és tilos hangot adni az elégedetlenségének, mert az elvárások nem engedik meg, hogy pl. a tanárjának ellenszegüljön. Az ilyen inzultus valaha azt a reakciót váltotta ki, hogy a korlátozott megtépázta a fogaival a korlátozót, ezért a fogakhoz asszociálódik a megoldás. Mivel itt egy olyan megélés képeződik le, amelyben kifejezett tiltás van a harapásra, az erre való képességet kell korlátozni. (Nem hiába használja a magyar nyelv az egymással folyamatosan veszekedő emberekre azt, hogy "marakodnak".)

Hogy kerül ide a homeopátia?

Az agy, egy adott vészhelyzetre azonnal előhúzza a fiókból a ráillő intézkedéscsomagot, minden részletre kiterjedően. Ez egyfajta szándékcsomag, amit érvényesít a szervezet érintett szervei számára addig, amíg szükségesnek érzi. Ennek a szándékcsomagnak anyagi kihatásai is vannak, amik anyagi testünkre hatnak.
A homeopátiás szereket olyan anyagokból készítik, amik szintén tartalmaznak egy "szándékcsomagot" az emberi szervezetre vonatkozóan. E köré a szándékcsomag köré kikristályosodtak a megfelelő anyagi összetevők is, amik a szervezetbe jutva kölcsönhatásba kerülnek azzal, és érvényt szereznek ennek a szándékcsomagnak.
A belladonna pl. halálos méreg. Ha valaki fogyaszt belőle, tipikus tünetekkel kísérve meghal.
A homeopátia lényege az, hogy ezt a szándékcsomagot leválasztja az anyagról, a hatványozás során. Így aztán lesz egy olyan készítményünk, ami tartalmazza az adott szándékcsomagot, de többé nem tartalmaz olyan összetevőket, amik ezt érvényesíteni tudnák!

Amikor az agy aktivizál egy szándékcsomagot, a szervezetben beindulnak a folyamatok, amelyeket kellemetlen tünet együttessel járó betegségként érzékelünk. A szándékcsomagban szerepelnek a fájdalmak is, amiknek biológiai értelmük van: vigyázz rám, törődj velem. A testnek módjában áll bármilyen fájdalmat megszüntetni, hisz rendelkezésére áll a világ leghatékonyabb fájdalomcsillapítója, az endorfin! Tehát a fájdalom érzése szándékos, különben blokkolná az agy.
Ha egy pontosan olyan szándékcsomagot tartalmazó homeopátiás szert juttatunk testünkbe, az agy nem strapálja többé magát, mert érzékeli, hogy az általa kívánt szándékcsomag aktív, nem kell erőlködnie, hogy energiát fektessen bele. Mivel azonban a homeopátiás szernek nincs lehetősége az anyagi síkon hatni, nem lesz, ami a betegséget fönntartsa. A tünetek elmúlnak, és felszabadulnak a szervezet erre használt energiái is.

Hadd világítsam meg egy másik hasonlattal is ezt a hatást:
Tegyük fel, hogy van egy család, amelyben rendben mennek a dolgok. A háziasszony rendszeresen takarít, ha szükséges.
Egyszer, valami miatt ez a háziasszony tisztaságmániás lesz. Úgy érzékeli, hogy állandóan koszos a lakás, és éjjel-nappal porszívózik. (Ez nyilván egy információtorzulásnak a folyománya, ami miatt a tisztát is piszkosnak érzékeli.)
Nem marad ideje sem pihenésre, sem egyéb teendőkre. A család többi tagjának sincs nyugta, mert állandóan zúg a porszívó, és folyton emelgetni kell a lábaikat, hogy ki tudjon körülöttük porszívózni az asszony. Ráadásul olyan feladatokat is el kell látniuk, amihez kevéssé értenek, mert nem az ő dolguk lenne.
A szomszéd tanácsára elviszik az asszonyt egy pcichotronikushoz. Az történik, hogy ez a mester az asszony mellé rendeli egy olyan nő szellemét, aki szintén tisztaságmániás volt, és halála után sem tesz egyebet, mint állandóan takarít. Természetesen anyagi szinten nincs kihatása ennek a tevékenységének. A mester úgy intézi, hogy a szellemet csak a háziasszony érzékelje.
Hazatérve a családtagok azt tapasztalják, hogy a ház asszonya ezen túl csak nagyon ritkán takarít, rendben elvégzi a dolgát, meggyógyult.
Pedig, valójában az történik, hogy az asszony továbbra is folyamatosan látja maga körül a koszt, de érzékeli azt is, hogy teljes gőzzel folyik a takarítás is, ezért megnyugszik, és nem üldözi a családtagokat végkimerülésbe a porszívóval!

A homeopátiás szer tehát nem tesz mást, mint az információ továbbítás egy pontján beépül a hatásláncba, és megszakítja az anyagi sík felé tartó természetes továbbítódást. Kb. úgy, mint amikor amputálnak egy végtagot. A tisztánlátók továbbra is látják a levágott végtagot, de anyagi síkon többé nem érzékelhető.
A helyettesítés pontja nem az érzelmeknél van, nem is a testi érzeteknél. Olyan szinten, ami ezeknél szubtilisebb. Azért használtam a "szándékcsomag" kifejezést, mert valami ilyesmiről van szó, bár lehet, hogy a "megélés", vagy inkább a megélés tudata pontosabb lenne. A háziasszony "tudja" azt, hogy folyik körülötte a takarítás, így energiáit egyéb munkálatokba fekteti.

Miért nem gondolom azt, hogy mégis az anyagok tulajdonságai azok, amik kölcsönhatásba lépnek a testtel?
Azért, mert több helyen kihangsúlyozza pl. a Klasszikus homeopátia-c. könyv is, hogy akkor, ha nem a megfelelő szert vesszük be, az égadta világon semmilyen hatása nem lesz ránk.
Az agy, egy pontosan meghatározott összetételű szándékcsomagot akar létrehozni a szervezetben, és nem érdeklik az egyéb összetételűek. A tévesen bevett szer sem tud anyagi síkon hatni a szervezetre, de az agyra sincs hatással, mert nem ő az, aki kielégítené az elvárásait.
Hasonló a helyzet ahhoz, amikor egy jobb módú háziasszony fel akarja szabadítani azokat az energiáit, amiket eddig a háztartás vezetése kötött le, ezért házvezetőnőt keres magának. Hiába közvetít ki neki 30-at a munkaközvetítő, csak azt fogja alkalmazni, aki pont úgy vezeti majd a háztartást, ahogy Ő.
Ha a szer testre gyakorolt hatása lenne az, ami gyógyít, bármilyen homeopátiás szert vennénk be, éreznünk kellene valamilyen hatást.

Itt felvetődik mellékesen egy érdekes körülmény: minden készítményt egységes egésznek érzékel a test-tudatosságunk. Nem veszi igénybe külön-külön egyes képességeiket. Ha olyan jelenik meg, amely egymagában megfelel minden tekintetben, csak akkor adja neki a munkát.

A homeopátiában kételkedők szoktak emlegetni olyan kísérleteket, amelyek statisztikai adataiból az derül ki, hogy a homeopátiás szerek alig hatékonyabbak, mint a placebók.
Ha belegondolunk a fentiekbe, ezen alig lehet csodálkozni. Azt a kritériumot ugyanis iszonyúan nehéz teljesíteni, hogy az agy szándékcsomagjával minden téren egyezzen meg a szer szándékcsomagja. Ugyanis az észlelt tüneteket befolyásolják a különféle gyógyszerek, fájdalomcsillapítók, és nehéz kihámozni, ezek nélkül milyen lenne a kép. Holott épp elég feladat lenne amúgy is feltérképezni a helyzetet, és megtalálni a megfelelő ellenszert.

Tudom, a valóság általában bonyolultabb, mint a tisztán átlátható modellek. Erről a témáról lehetne még sokat beszélni: miért van az, hogy a különféle potenciálú, ugyanabból az anyagból készült szerek eltérő hatásúak? Miért tartósabb a hatása egy C30-as szernek, mint egy D20-asnak? Miért van az, hogy egyes szereket összesen egyszer kell bevenni és életreszóló hatásuk van, másokat naponta, vagy naponta többször, miközben egyikükben sincs már jelen a kiinduló anyag!
Ezekre nem tudom a választ, bár érdekelne. Tájékozatlanságom ellenére úgy érzem, a fent leírt mechanizmus közel áll a valósághoz.

A fenti eszmefuttatás a saját meglátásaimon alapul, sem Dr.Hamert, sem Adamus St.Garmaint nem terheli felelősség érte!

Vissza

VeSa
2008-12-27