Egy "teremtésem" története!

Három éve költöztünk kertes házba. Azelőtt nem kertészkedtem, de most alkalmam nyílik rá, hogy különféle magokat behelyezzek a földbe, és megfigyelhessem, hogyan, és mi lesz belőlük.
Tavaly tavasszal, elhatároztam, hogy teremteni fogok. Megteremtem az "univerzummal közösen", hogy a kertemben bő termés legyen, anélkül, hogy mérgekkel permetezném.
Ehhez eszmei támogatást kaptam egy médiumtól, akin keresztül azt üzente nekem az "Atya", hogy teremtsem meg vele közösen a termésemet, ne permetezzek, hanem hagyjam a munkát az "ég madaraira", majd azok gondoskodnak a kertemről. Én visszakérdeztem, hogy a madarak miként fogják megóvni a termésemet a tetvektől, az atkáktól, a gombáktól, a lóférgektől, drótférgektől, stb. Megnyugtatott, ne törődjek a részletekkel, csak bízzak benne.

Szóval, tavasszal kiálltam a kertem közepére, és hangosan kifejeztem abbéli szándékomat, hogy legyen bő termésem, és az univerzum gondoskodjon növényeim védelméről, mert én nem akarom mérgezni sem a talajt, sem a növényeket.
Jött a tavasz.
A cseresznyefa gyönyörűen kivirágzott, töménytelen gyümölcsöt ígérve. Aztán levirágzott, a termés lassan növekedet, és amikor borsónyi lett, kétharmada lehullott. A szomszéd azt mondta: "monília".
Hmm. Úgy látszik, az univerzum most fejleszti azt a madárfajt, amelyik a moníliát fogja enni, és kissé megcsúszott a projecttel.
Aztán eljött a paradicsomültetés. A végletekig tartottam cserépbe a palántákat, késő tavasszal már muszáj volt kiültetni, mert maradandó lelki komplexusaik lettek volna. Mivel még lehetett hajnali fagyokra számítani, rögtönöztem nekik egy kis fóliát, hadd legyen egy kicsit könnyebb dolga az univerzumnak. A fagyot meg is úszták, de egy részük megfőtt a fóliában, hiába nyitottam meg nappalra a két végét. Azért maradt belőle egészséges is, befőzni is tudtunk.

Kicsit később megjelentek végre a madarak is.
Több kiló cseresznyét levertek a fáról, felzabálták az éretteket. (Később persze nekünk is jutott bőven.)
Aztán az univerzum figyelmét elkerülték a lótetvek is, amik egy kicsit megritkították palántáimat, de lassan érni kezdett a barack. Meg a tetű is jött rá.
Sebaj! Gondoltam, erre már én is tudom a megoldást, rég kidolgozta az univerzum a katicabogarat, majd beveti őket.
Tényleg megjelentek a tetűbe borult fán a katicabogarak. 2db. Amikor felfedeztem őket, éppen párosodtak. Az egyiket bizonyára Ádámnak hívták, a másikat Évának. Valószínűleg úgy gondolták, hogy erre a tetű mennyiségre bizton családot, sőt, nemzetséget alapíthatnak. Nem volt rajtam a szemüveg, de szinte láttam az arcukon azt az üdvözült kifejezést, amit az aktus miatti kéj, és a biztos jövő tudata együtt varázsolt rá. Joggal örülhettek, hisz az összes szomszéd vastagon bepermetezte méreggel a gyümölcseit, csak én voltam ilyen szolidáris az élővilággal. (Persze, a szomszédokat Sátán, nagy és egészséges gyümölcsterméssel vesztegette meg, de én nem adom be a derekam olyan könnyen!)
Nyár végén és ősszel, meg kellet állapítanom, hogy az univerzumnak még mindig nem sikerült kitenyésztenie a gombaevő madarakat. A szőlőm 90%-a különféle gombák áldozata lett.

Azt már láttam, hogy nem igen fog a környék hozzám járni "teremtési tanfolyamra". Annál is inkább, mert az én paradicsomom hamarabb megkapta a paradicsomvészt, mint a szomszédé, pedig az ellen nem lehet permetezni, tehát egyenlő eséllyel indultunk. Pontosabban én voltam kedvezőbb helyzetben, mert engem támogatott az univerzum is!
Szóval eljött az ősz, már csak azt kellett megtapasztalnom, hogy az univerzum nem hagyta felásni a kertemet, mert olyan csapadékosra teremtettük együtt az őszt, hogy nem volt olyan 2 nap, amikor alkalmas lett volna rá a talaj (fekete föld).

Ősszel, a kerti szezon utáni hirtelen jött lazítási időszakban, elméláztam azon, hogy a fenébe egyeztethető össze a teremtés általam vallott elmélete azzal, amit nyáron tapasztaltam. Mert sehogyan sem tudtam úgy forgatni magamban a dolgokat, hogy olyan nézőpontot találjak, amelyből az látszik, teremtésem valójában úgy sikerült, ahogy tavasszal gondoltam.

Aztán megszólalt bennem egy hang. No nem úgy, igazán, mint a médiumokban, ez inkább csak egy kis gondolat volt, afféle felismerés:
- Tulajdonképpen mi is a bajod a kerteddel kispajtás? Volt-e annyi gyümölcsöd, zöldséged, szőlőd stb, amennyi bőven elég volt a családnak?
- Hááát, el kell ismernem, hogy volt.
- Akkor, mi a baj. Végső soron, nem ezt akartad tavasszal?
- Végső soron de.
(Az az igazság, hogy a családom nem valami nagy gyümölcsfogyasztó. A fiaimmal, karhatalmi segítség nélkül, nem tudtam volna több gyümölcsöt és zöldséget megetetni, mint amennyit megettek. A feleségemnek és nekem pedig szintén bőven elég volt, ami termett. Én így is folyamatosan a hasmenés peremén egyensúlyoztam, mert az emésztőrendszerem vészintézkedéseket léptet életbe, ha szerinte túl sok gyümölcsöt eszek.)
- Tehát, megtapasztaltad, azt, hogy annyi gyümölcsöd és zöldséged termett, amennyi bőven elég volt nektek?
- Tulajdonképpen meg.

Aztán mondott még valamit:
-Te azért jöttél ide, hogy részt vegyél a játékban, nem azért, hogy inkubátorba kerülj, és az elszeparált világon belül (Föld), egy újabb, attól is elszeparált világot teremts magadnak. Gondolod, hogy akkor, ha az emberiség felsőbb szinten természeti csapások mellett dönt, akkor a te kerted fölött kék marad az ég, és csicseregnek a fáidon a madarak? Miközben a körülötted lévő házakat porig rombolja egy természeti csapás?
Nem nem, barátocskám! Valamikor úgy döntöttél, hogy részt veszel ebben a közös játékban, és a teremtéseidet ennek a keretein belül fogod megvalósítani. Maradhatsz életben, lehetsz egészséges és boldog, teremthetsz magadnak bőséget, de csak ezen belül. Egy légüres térben nem kunszt.

2008-02-02
VeSa